Főúri enteriőr rekonstrukció

A 18. századi kastélyok centrumát képező helyiség eredetileg reprezentatív események lebonyolítására, rangos személyek fogadására, illetve ünnepélyes étkezések színteréül szolgált. Kiemelkedő jelentőségét már a mérete is jól tükrözte: mind alapterülete, mind belmagassága szempontjából az épület legnagyobbika volt. Belső kialakítása és dekorációja is ehhez igazodott, a legnemesebb anyagok felhasználásával, igen változatos megoldások alkalmazásával történt. Berendezése visszafogott, de elegáns volt, leginkább a falak mellé rendezett különböző ülőbútorokból állt, melyeket alkalmanként asztalokkal egészítettek ki.

Vadászat az Alföldön

Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye déli területén, a kalocsai érseki uradalom négy kerületre osztott birtokain: a kalocsai, a hajósi, a szentistváni és a bácsi kerületekben a 19. század utolsó harmadáig magas szintű gazdálkodás folyt. A hajósi kerület erdőségeiben, az egykoron kiöntésektől szorongatott, de azután éppen ennek következtében buja területen, ahol az erdőt iszalag, vadszeder és vadkomló indája veri föl, ritkán tapasztalható nyugalma volt a vadaknak. A terület alföldi, mégis változatosan érdekes.

ANYÁK NAPI ÜNNEPSÉG

Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

AZ ANYÁK NAPI ÜNNEPSÉGRE
május 7-én 3 órára
a Barokk Kastélyba
SZERETETTEL MEGHÍVJUK és Várjuk
az Édesanyákat és az Édesapákat
a Nagyszülőket és a DÉDIKET
és MINDENKIT, aki szívesen eljön.
Akik mindenkit hívnak: a herpflisek és a dalkörük.

Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai adják elő műsorukat. Csupor Balázs és Tamás Tibor, orgonakoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.
Helyszín: a Hajósi Barokk Kastély díszterme.
Időpont: 2023. május 12., 16:30 óra.
A belépés ingyenes.
Szeretettel várunk mindenkit.

HAJÓSI HAGYOMÁNYŐRZŐ SVÁB ÉNEKKAR

Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

A Hajósi Hagyományőrző Sváb Énekkar szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt zenés délutánjára.
Fellépnek:
Ceglédberceli Német Nemzetiségi Énekkar
Hajósi Hagyományőrző Sváb Énekkar
Hajósi Harmonikások
Időpont: 2023. 06. 04. vasárnap, 14:30
Helyszín: Hajósi Barokk Kastély
Belépés ingyenes.

Kastély délután

Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

Értékőrző natúrpark az Őrjegben
Az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark bemutatkozó kisfilmjének bemutatása
előadó: Agócs Péter
film készítője: Karáth Imre operatőr

A film elkészítését a HUNG-2022/9570 azonosító számú, a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatásán elnyert pályázati forrásból valósítottuk meg.
Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Iván Gerda által készített képekből mutatunk be néhányat.

Advent

Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

Mint sokunk előtt ismert, elkészült a hajósi svábok géntérképe. Ehhez mintegy 250-300 fő olyan személy vérmintájára volt szükség, akik nagyszüleikig visszamenőleg biztosak sváb származásukban.
A vizsgálat eredményeiről Prof. Dr. Melegh Béla tart előadást.