• Főúri enteriőr rekonstrukció

    A 18. századi kastélyok centrumát képező helyiség eredetileg reprezentatív események lebonyolítására, rangos személyek fogadására, illetve ünnepélyes étkezések színteréül szolgált. Kiemelkedő jelentőségét már a mérete is jól tükrözte: mind alapterülete, mind belmagassága szempontjából az épület legnagyobbika volt. Belső kialakítása és dekorációja is ehhez igazodott, a legnemesebb anyagok felhasználásával, igen változatos megoldások alkalmazásával történt. Berendezése visszafogott, de elegáns volt, leginkább a falak mellé rendezett különböző ülőbútorokból állt, melyeket alkalmanként asztalokkal egészítettek ki.

  • Vadászat az Alföldön

    Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye déli területén, a kalocsai érseki uradalom négy kerületre osztott birtokain: a kalocsai, a hajósi, a szentistváni és a bácsi kerületekben a 19. század utolsó harmadáig magas szintű gazdálkodás folyt. A hajósi kerület erdőségeiben, az egykoron kiöntésektől szorongatott, de azután éppen ennek következtében buja területen, ahol az erdőt iszalag, vadszeder és vadkomló indája veri föl, ritkán tapasztalható nyugalma volt a vadaknak. A terület alföldi, mégis változatosan érdekes.

  • ANYÁK NAPI ÜNNEPSÉG

    Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

    AZ ANYÁK NAPI ÜNNEPSÉGRE
    május 7-én 3 órára
    a Barokk Kastélyba
    SZERETETTEL MEGHÍVJUK és Várjuk
    az Édesanyákat és az Édesapákat
    a Nagyszülőket és a DÉDIKET
    és MINDENKIT, aki szívesen eljön.
    Akik mindenkit hívnak: a herpflisek és a dalkörük.

  • Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

    A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai adják elő műsorukat. Csupor Balázs és Tamás Tibor, orgonakoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.
    Helyszín: a Hajósi Barokk Kastély díszterme.
    Időpont: 2023. május 12., 16:30 óra.
    A belépés ingyenes.
    Szeretettel várunk mindenkit.

  • HAJÓSI HAGYOMÁNYŐRZŐ SVÁB ÉNEKKAR

    Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

    A Hajósi Hagyományőrző Sváb Énekkar szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt zenés délutánjára.
    Fellépnek:
    Ceglédberceli Német Nemzetiségi Énekkar
    Hajósi Hagyományőrző Sváb Énekkar
    Hajósi Harmonikások
    Időpont: 2023. 06. 04. vasárnap, 14:30
    Helyszín: Hajósi Barokk Kastély
    Belépés ingyenes.

  • Kastély délután

    Hajósi Barokk Kastély Jókai u. 2., Hajós, Báck-Kiskun megye, Magyarország

    Értékőrző natúrpark az Őrjegben
    Az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark bemutatkozó kisfilmjének bemutatása
    előadó: Agócs Péter
    film készítője: Karáth Imre operatőr

    A film elkészítését a HUNG-2022/9570 azonosító számú, a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatásán elnyert pályázati forrásból valósítottuk meg.
    Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

    Iván Gerda által készített képekből mutatunk be néhányat.